2015. december 26., szombat

Karácsonyi karkötő

Boldog Ünnepet mindenkinek! Az én ajándékom, egy kis szabadidő gyöngyfűzésre. Az eredmény ez a karkötő, Tiszi Csokis szeder karkötőjének mintája alapján, egy kicsit szélesebbre fűzve, szeretem színekben.





2015. november 13., péntek

Csoportkép

Saját minta alapján készült medáljaim. Még fel kell őket "öltöztetni", de azzal valahogy nagyon lassan haladok.



2015. november 1., vasárnap

Anne karkötő

Régen fűztem már karkötőt. Megtaláltam az egyik dobozomban egy próbát, amit ennek a mintának az alapjával fűztem. A próba mérete alapján kiszámoltam, hogy mennyi gyöngy kell hozzá és pénteken volt annyi időm, hogy bevásároljak. Célirányosan sikerült vásárolni, ehhez a karkötőhöz (na jó vettem mást is, de ez a karkötő volt a lényeg). Sokat vacakoltam a színekkel, végül az döntött, hogy milyen színű karkötőm nincs még. Ezüst, hematit, fekete, stb. vannak, ilyen barnás-márványos nem volt. Megfűztem az alapot és kitaláltam hozzá a díszítést. Az első változat nem vált be, azt visszabontottam, de a következő megoldás tetszett és el is készültem vele.







2015. október 28., szerda

Az én margarétám

Kihasználtam az őszi szünet adta lehetőséget, azt a keveset, ami ennyi gyerek mellett maradt és szabadidőmben fűzögettem. Bevallom, időnként nagyon hiányzik, hogy leüljek és megfűzzem azokat a dolgokat, amik akaratlanul is összeállnak a fejemben. Ez a Twist gyöngyökből fűzött margaréta is ilyen volt. Szeretem a virág formájú medálokat, gyűrűket. Az elképzelés így materializálódott. Nevet még nem adtam neki, majd egyszer, ha újra megfűzöm, mert lesz más színben is.




2015. október 26., hétfő

Gyűrű art deco stílusban

Ilyen stílusú gyűrűm még nem volt. Már régebben játszottam a gondolattal, hogy a Csenge szett mintáját egy gyűrűhöz felhasználom, de nem kristályosodott ki egészen, hogy milyen is legyen. Most viszont szükségem volt egy nem virág-formájú gyűrűre és egyértelmű volt, hogy ezt a mintát fogom felhasználni. Egyszerű és a hétköznapokban jól hordható darab. Pont erre volt szükségem és egy ilyen fekete, hematit árnyalatút mindenhez fel lehet venni.





2015. október 22., csütörtök

Brenda gyűrű

Nem hagyott nyugodni a button gyöngyös befoglalás a Brenda medál közepén. Nagyon mutatós volt és nem akartam eltakarni a button gyöngyöket. Valahogy adta magát a gyűrű, csak egy kicsit kellett díszíteni. Tőlem szokatlan, viszonylag kicsi gyűrű készült.



2015. október 20., kedd

Brenda medál

Most nem gyűrű, medál. Tigrisszem golyókkal, biconokkal, csiszolttal, rullával, 11/0 kásával és egy újfajta, - button - gyönggyel, őszi színekben.





2015. szeptember 29., kedd

Daria gyűrű színesebben

Kíváncsi voltam, hogyan mutat színesebben a Daria gyűrű, vagy aki nem szereti a nagy méretű gyűrűt, annak medál..... Egy kicsit várnom kellett vele, mert amellett, hogy időm nem volt fűzni, hozzávaló gyöngyeim sem voltak. Hiányzott a középső nagy gyöngy és nem találtam a 6x4-es matt barna tulipán szirmokhoz illő 6x8-as szirmokat. Miután minden összejött, megfűztem a gyűrűt. Gyorsan lehet vele haladni és mutatós, őszi gyűrű sikeredett.



2015. szeptember 19., szombat

Lencsevirág gyűrű 2.0

Nagyon-nagyon kemény hetek vannak mögöttem. Bármennyire is szerettem volna fűzni, vagy bármit ami egy kicsit kikapcsol nem volt rá lehetőségem. A leghosszabb kikapcsolódás az, amikor leviszem a kutyát este sétálni. Iskolakezdés, munkahely ..... minden összejött. 
Megint gyűrűt fűztem,  egy kell belőle, gyorsan elkészül, mutatós. Ennyi időm volt. Vettem gyönyörű oldalt fúrt lencséket, de nem a 6 mm-es változatot, hanem 12 mm méretben. Csodaszépek. Nem is volt kérdéses, hogy a Lencsevirág gyűrű mintáját variálom át ehhez a mérethez.





2015. augusztus 28., péntek

Liliana gyűrű

Játszottam a crescent gyöngyökkel. Megint gyűrűt fűztem, de ez most egy kicsi gyűrű.





2015. augusztus 23., vasárnap

Daria szett

Ebben a négy napban jutott idő egy kicsit a fűzésre. Kipróbáltam a 4x6-os tulipán szirmokat, a 6x8-as szirmokkal együtt. Először fülbevalónak szántam a virágot, de nagyon nehéz. Így lett belőle egy nagyobb gyűrű és egy kisebb medál, ugyanazzal a mintával. Gyors és mutatós minta, ha lesz más színű pici tulipán szirmom, azzal is megfűzöm, mert kíváncsi vagyok egy színesebb végeredményre is.









2015. augusztus 19., szerda

Kyra medál

Még a szabadságom alatt fűztem ezt a medált. Azóta viszont nem gyöngyöztem, legfeljebb  a homlokom a "finom" nyári melegben. Igaz mostanra már elmúlt a nyár. A közepe Dome gyöngy, SD-vel, solo-val, One gyönggyel díszítve.


2015. augusztus 7., péntek

Hessa gyűrű

Nem éppen nyári színekben fűztem, de jól hordható a meglévő ruháimmal, a nyáriakkal is. Meg persze jó nagy. A mintáért köszönet Ewa-nak. Mivel nem volt itthon 20 mm-es Polaris cabosonom, helyettesítettem egy 20 mm-es kagylókoronggal, így viszont igényelt egy kis változtatást. 





2015. augusztus 5., szerda

Audrey medál

Szabadságon vagyok, így egy kicsit van időm fűzögetni, saját ötleteket kipróbálni. Játszottam egy kicsit a pip és a pinch gyöngyökkel. Van még néhány 21 mm-es lencsém. Az egyiket befoglaltam, még régebben egy másik medálhoz, de nem tetszett. A befoglalt részt viszont nem kellett leszedni és kitaláltam egy másik díszítést hozzá. A színeket nem igazán adja vissza fotó, sokkal teltebb színű a valóságban.




2015. augusztus 4., kedd

Khepsy gyűrű

Ewa Khepsy karkötőjének egy elemét fűztem meg gyűrűnek. Köszönöm a mintát! Lesz majd fülbevaló is, csak más színben. Nagyon jól használható elem, nem csak karkötőhöz. 


2015. augusztus 1., szombat

Kihívás volt.....

... végülis az első igazi megrendelésem, mert azért én csak hobbiból fűzök. A nagyfiam óvónénije kért tőlem egy felkar ékszert. Az alap adott volt, a többi az én feladatom. Megoldottam, a tulajdonosnak tetszett.



2015. július 27., hétfő

Rombusz fülbevaló

Nem vagyok kibékülve a pastell színű gyöngyökkel, valahogy nem az én világom ez a szatén fényű dolog. Sokkal jobban szeretem a telt, matt, vagy a picasso gyöngyöket. Amikor megjelentek ezek a színek, azért rendeltem egy semlegesebb színű pastell barna árnyalatú gyöngyöt, de ahogy gondoltam, tényleg nem nagyon tudtam semmihez sem használni, csak rakosgattam ide-oda. 
Most használtam fel, ehhez a rombusz fülbevalóhoz, matt ezüst farfalléval kiegészítve.





2015. július 23., csütörtök

Tilda medál

Kipróbáltam a háromlyukú háromszög - eMMa - gyöngyöt. Raktam hozzá crescent, 6 mm golyó és drop gyöngyöket. Jó játék volt.





2015. július 19., vasárnap

Tanfolyamon voltam......

...... még a múlt héten vasárnap, Vezsuzsinál. Most jutottam el addig, hogy le tudtam fotózni az ékszereket. Arrhenius bogyót és gyűrűt fűztem. A gyűrűt tegnap sikerült befejeznem, a bogyóval még van egy kis teendőm, amit a legkevésbé szeretek, el kell dolgoznom a millió damilvéget, aztán kap egy szerelőpálcát és láncot. 




2015. július 6., hétfő

Ajándék - Piramis bogyó minta

A napokban volt a születésnapom, ezért úgy gondoltam, készítek egy kis ajándékot... Sok szeretettel mindenkinek aki örömét leli a gyöngyözésben!







Jó fűzögetést mindenkinek, aki elkészíti! Remélem érthető, ha mégsem, írjatok, ha nem is azonnal, de válaszolok mindenkinek.


2015. június 27., szombat

Bogyók még.....

Ezeket a bogyókat is régebben fűztem, de lemaradtak. Inkább csak próbálkozások. Az egyik O gyöngyökkel készült Domján Dia Lencsés bogyójának mintája alapján, a másik Csapó Kriszta Porcelánrózsa bogyójának az alapjára készült, csak másképp díszítettem.







2015. június 21., vasárnap

Gyűrűk

Mostanában kevesebbet posztolok és persze kevesebb fűzök, de azért próbálok rá időt szakítani, mert nagyon hiányzik. Nemcsak a fűzés, hanem a varrás, kötés, horgolás meg a többi...... Eltelt ugyanis az a hat év, amit itthon a gyerekekkel töltöttem, és jutott idő, ha nem is sok a mániáimra. Kb. 2 hete dolgozom és ahogy most állnak a dolgok a gyerekek, a kutya, a háztartás és a munka mellett a hobbi teljesen háttérbe szorul. 

Ezt a két gyűrűt régebben fűztem, csak nem raktam fel őket akkor, így most kerül rájuk sor. Az egyik Audrey Bonbon gyűrűje, a másik Panka Clare mintája alapján van. Mindkettőjüknek köszönet a mintákért.






2015. június 15., hétfő

Avram szett

Vasárnap tanfolyamon voltam Vezsuzsinál. Avram szettet fűztem, jó kis haladós minta. Igaz, hogy a színek tőlem szokatlanok, de nagyon tetszik, a gyűrű ma már rajtam volt.